admin

1 11 12 13

Évközi 4. vasárnap

  • Ma délután 5-től rózsafüzér imádság lesz, utána fél 6-tól szentséges litánia.
  • Hétfőn Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Katolikus Anyaszentegyházunkban ezen az ünnepen könyörgő imanapot tartunk a szerzetesekért, szerzetesi hivatásokért. Az ünnepi szentmise és gyertyaszentelés délelőtt 9. órától lesz a Bazilikában.
  • Kedden Szent Balázs püspök napján, a szentmise végén „Balázs” áldás lesz.
  • Felhívjuk a katolikus gyermekek szüleinek figyelmét, hogy iskola (általános, közép és felsőfokú) és óvodaválasztás esetén igyekezzenek a katolikus oktatási intézményeket előnybe részesíteni. A gyermekük megkeresztelését kérő szülők annak idején vállalták a gyermek keresztény nevelését. Ennek alkalmas eszköze a katolikus oktatási intézmény. Ehhez a felhíváshoz kötődik a következő hirdetés.
  • Az ősszel első osztályt kezdő gyermekek szülei számára lesz szülői tájékoztató értekezlet a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola szervezésében. Helyszín: itt a Szentnegyedben, a régi zárda – Karolina épületében. Időpont: szerdán du. 5-órától. Szeretettel várják a leendő elsősök szüleit. Gyermekfelügyeletről gondoskodnak a pedagógusok.
  • Csütörtökön 1/4 6-tól elsőcsütörtöki szentségimádás lesz papi és szerzetesi hivatásokért.
  • A héten elsőpénteken a betegeket látogatjuk a szokásos rend szerint. Az esti szentmisében házas és családos hivatásokért könyörgünk Jézus Szentséges Szívéhez.
  • Elsőáldozásra készülők hittan órája lesz szombaton de. fél 10. órától, a bérmálkozásra készülők órája 11. órától lesz a plébánián.
  • Előre jelezzük a híveknek, hogy a Máriapócsi Szűz Anya kegyképe látogat el Sárospatakra, a görög katolikus templomba, március 11-én, és 12-én.

Évközi 3. vasárnap

  • Egyháztanácsgyűlés lesz hétfőn este fél 6-tól, a plébánián.
  • Felhívjuk a katolikus gyermekek szüleinek figyelmét, hogy iskola (általános, közép és felsőfokú) és óvodaválasztás esetén igyekezzenek a katolikus oktatási intézményeket előnybe részesíteni.
  • Elsőáldozásra készülők hittan órája lesz szombaton de. fél 10. órától, a bérmálkozásra készülők órája 11. órától lesz a plébánián.
  • Szombaton kerül sor a bazilika karácsonyi díszítésének elbontására, és templomtakarításra. Kérjük a segítőket, hogy reggel 8. órára jöjjenek.
  • A görög katolikus egyházközség farsangi jótékonysági bált rendez a héten, szombaton január 31.-n, este fél 7-től. A bál helyszíne az Árpád Vezér Gimnázium aulája. Belépő a bálra a parókián és az énekkari tagoknál vásárolható, 3500 Ft-os áron, mely egy egytálételes vacsorát is tartalmaz. Iskolásoknak a belépés vacsorajegy áron.
  • Szívesen fogadják tombolatárgyak felajánlását, támogatói jegyek vásárlását, ezzel is segítsék a jótékonysági bál célkitűzését, a görög katolikus templom felújítását.
  • Előre jelezzük a híveknek, hogy a Máriapócsi Szűz Anya kegyképe látogat el Sárospatakra, a görög katolikus templomba, március 11-én, az első könnyezés 300. évfordulója alkalmából.

Évközi 2. vasárnap

  • A katolikus egyházban ma könyörgő imanapot tartunk az elvándorlókért és a menekültekért.
  • A héten lesz a szokásos januári imahét a keresztény egységért. Az imahét kezdete Végardón lesz hétfőn este 5.-kor. Itt a Bazilikában pénteken este 5. órakor lesz a záró alkalom. A részletes program a hirdetőtáblán.
  • Az imahét miatt a hétköznapi szentmisék péntekkel bezárólag reggelenként 7. órakor kezdődnek itt a Bazilikában.
  • A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola Bartók Béla utcai épületének felújításáról lesz tájékoztató és lakossági fórum a helyszínen (Bartók B. u. 2.), a héten csütörtökön du. fél 3-tól. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
  • Elsőáldozásra készülők hittan órája lesz szombaton de. fél 10. órától, a bérmálkozásra készülők órája 11. órától lesz a plébánián.

Urunk megkeresztelése

  • Mai nappal lezárul a karácsonyi időszak. Az Úr felmutatás utáni imát illetően a most következő évközi időre visszatérünk az első formulához. Szíveskedjen mindenki utána nézni az imakönyvében!
  • A Kossuth Rádióban héten kétszer, a déli harangszóként a sárospataki bazilika jelenlegi nagyharangja szól majd. Az adás hétfőn, és szombaton délben 11.56-kor kezdődik.
  • Ferenc pápa hétfőn indul apostoli útra Ázsiába, a Fülöp-szigetek és Srí Lanka katolikus közösségeit látogatja meg a pápa. A sárospataki pápai bazilika hívei imádságunkkal kísérjük őt ezekben a napokban.
  • Csütörtökön este szentmise után lesz a cursillos csoport összejövetele a plébánián.
  • Pénteken este az egyházközség betegeiért lesz szentmise, utána rövid szentségimádás, és szentségi áldás a betegekre.
  • Szombaton hittanóra lesz az elsőáldozásra készülő gyermekek számára de. fél 10-től.
  • Akik házukat szeretnénk megszenteltetni, kérjük a sekrestyében vagy az irodában jelezni. A házszentelés időpontját a megadott telefonszám segítségével egyeztetjük.
  • Kérjük a jegyespárokat, hogy az erre az évre tervezett házasságkötéseket szíveskedjenek bejelenteni a plébániahivatalban.
Kérjük azon római katolikus jegyeseket is, akik nem katolikus templomban tervezik házasságot kötni: jöjjenek be a plébániára, hogy a szükséges engedélyt és katolikus házasságkötési forma alóli felmentést meg tudjuk kérni az egyházmegye vezetőjétől

Karácsony 2. vasárnapja

  • Ma délután a Rózsafüzér Társulat tagjai 5. órától rózsafüzért imádkoznak, és titokcserét tartanak. Fél 6-től litánia lesz.
  • Kedden Vízkereszt ünnepe lesz. A tavalyi évtől a Vízkereszt ünnepe visszakerült a kötelező ünnepek közé, ha köznapra esik is. Vízszentelés szertartását a hétfői előesti misében végezzük. Az ünnepnapon, kedden de. 9-kor és este 6-kor lesz szentmise a bazilikában Így a napközben munkahelyen lévő testvérek is részt tudnak venni az esti szentmisén 6. órakor a Bazilikában. Igyekezzünk buzgón eleget tenni katolikus lelki kötelességünknek az ünnepnapon, vagy az előesti szentmisén.
  • Csütörtökön este szentmise lesz a Karitász szándékára, utána a karitász csoport megbeszélése a plébánián
  • Mához egy hétre Urunk megkeresztelkedésének ünnepe lesz, a karácsonyi ünnepkör lezárása.
  • Akik házukat szeretnénk megszenteltetni, kérjük a sekrestyében vagy az irodában jelezni. A házszentelés időpontját a megadott telefonszám segítségével egyeztetjük.

Szent Család vasárnapja

  • December 31.-én szerdán este 6. órakor a polgári év befejezése alkalmából az esti szentmise keretében év végi hálaadást tartunk.
  • Csütörtökön január 1.-én, Újév napján a Boldogságos Szűz Mária istenanyaságának ünnepét tartjuk. Az ünnepnap szentmisén való részvétel szempontjából a kötelező ünnepek közé tartozik. Vasárnapi miserend lesz. Ezen a napon az esti mise előtt, ¼ 6-tól szentségimádás lesz papi és szerzetesi hivatásokért.
  • Jézus Szíve elsőpéntek következik, betegek látogatásával. Az esti szentmisében házas és családos hivatásokért könyörgünk Jézus Szentséges Szívéhez.

Karácsony ünnepe

  • Ma Karácsony elsőnapja – december 25.-e, szerda – Urunk születésének ünnepe
  • Karácsony első és második napján vasárnapi miserend van a Bazilikában.
  • Karácsony elsőnapján – szokás szerint - a persely adományokat az egri papnevelő intézet működésének támogatására, a papnevelésre gyűjtjük.
  • Karácsony másnapján – pénteken - Végardón a görög katolikus templomban római szertartású szentmise lesz reggel 8. órakor.
  • Szombaton, az ünnep 3. napján szent János apostol az Egri Főegyházmegye védőszentjének ünnepe lesz. A szentmise de. 9-kor kezdődik.
  • Vasárnap lesz a Szent Család ünnepe.
  • A bazilika külső felújítása – több, előre nem látott jelentős akadály (pl. csapadékvíz elvezetési gondok, statikai problémák) ellenére - lassan a végéhez közeledik. Elkészült a tető, a kövek restaurálása, a külső vakolatjavítás és színezés, a déli oratórium tetőmagasítása és az oratórium – Szent Erzsébetet ábrázoló – színes üvegablaka, az orgonaház és a hangszer megújítása, és a harangjáték. Ez utóbbiak beüzemelése folyamatban van. A nagy orgona a mai napon szólal meg a szertartásokban. Többször felhangzanak már dallamok a harangjáték által. A hívek vasárnaponként, és ünnepnaponként a két délelőtti szentmise között hallhatják a harangjátékot, 10 óra után pár perccel. Köszönjük a hívek türelmét.
  • Ennek kapcsán jelezzük a híveknek, hogy a jelenlegi építkezést illetően önrészt kellett vállalnunk, és ennek fedezésére nem áll rendelkezésünkre teljes összeg. Komolyabb adományokat is szívesen elfogadunk. Aki teheti, adakozzon Isten dicsőségére, és a bazilika és környezetének szépítésre. Köszönjük a napokban már felajánlott nagyobb összegű adományokat.
  • Áldott szent karácsonyt kívánunk vendégeinknek, és egyházközségünk minden tagjának.

Advent 3. vasárnapja

  • Ma a 9-es szentmise után a bazilika nyugati kapujánál ajándékcsomagokat lehet vásárolni, amiket az idősebb hívek készítettek a kedd délelőttönkénti találkozásaik alkalmával, Kanizja nővér vezetésével. A csomagokért felajánlott adományokból a szegényebb gyermekek részére fognak karácsonyi csomagot készíteni.
  • Csütörtökön este 6-tól lesz az új egyháztanács alakuló ülése a plébánián; ugyancsak csütörtökön este 6-tól a cursillos csoport találkozója lesz a plébánián.
  • Pénteken 11. órától lesz a katolikus iskola tanulóinak pásztorjátéka a bazilikában. Szeretettel ajánljuk a hívek figyelmébe.
  • A héten december 20-án, szombaton lesz a templomban a karácsonyfák beállítása és díszítése. Ehhez kérjük a hívek segítségét. Az ünnepek előtt mindenképpen szükséges lenne ismételten egy nagytakarítás a bazilikában. Szeretettel kérjük az asszonyokat is a szombati napra segíteni. Reggel 8. órára kérjük a segítőket.
  • Kérjük a sekrestyében vagy a plébániairodában jelezni azokat a beteg testvéreket, akik az ünnep előtt otthonaikban szeretnének meggyónni. Pénteken (dec.20.) délelőtt lesz a gyóntatásuk.
  • Szállást keres a Szent Család ájtatosság lesz december 15-től a józseffalvi kápolnában délutánonként 4. órától. Kérjük az imádkozókat, hogy a Szállást keres a Szent Család ájtatosságot a hajléktalan, otthon nélküli, kiszolgáltatott családokért ajánlják fel.
  • Az adventi gyóntatás a jövő vasárnap du. 5. órától lesz itt a bazilikában, amikor a környékbeli atyák is részt vesznek a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásában.
  • Felhívjuk a figyelmet az évi egyházközségi hozzájárulás (más nevén egyházadó) felajánlására. Aki még nem tette volna meg, értesítjük, hogy lehetőség van befizetni csekken, vagy személyesen a plébániairodában és a sekrestyében.
  • Ennek kapcsán jelezzük a híveknek, hogy a jelenlegi építkezést illetően önrészt kellett vállalnunk, és ennek fedezésére nem áll rendelkezésünkre teljes összeg. Komolyabb adományokat is szívesen elfogadunk. Aki teheti, adakozzon Isten dicsőségére, és a bazilika és környezetének szépítésre. Köszönjük a napokban már felajánlott nagyobb összegű adományokat.
  • Advent harmadik hetében hétfőtől szombatig (tehát szombaton reggel is!) hajnali rorate szentmisék lesznek reggel 6. órakor a karácsonyi előkészületi idő jegyében, a szentmise keretében a szentzsolozsmát is fogjuk imádkozni. A szentmise előtt fél 6.-tól van lehetőség a szentgyónás elvégzésére a szentmise kezdetéig, illetve szombaton a szentmise alatt is.
1 11 12 13