Hirdetések

Pünkösdvasárnap

  • Ma, pünkösd ünnepével, a feltámadást követő ötvenedik napon zárul a húsvéti idő. A harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradását és az Egyház megszületését ünnepeljük. Pünkösdkor három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka is ekkor vette kezdetét.
  • Pünkösdkor ünnepeljük Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának évfordulóját is. Az idén 780. éve annak, hogy 1235. pünkösdjén IX. Gergely pápa az itáliai Perugia városában szentté avatta, és az egész katolikus világ számára a felebaráti szeretet példaképének állította Patak szülöttét, Erzsébetet – II. András magyar király leányát, a türingiai IV. Lajos őrgróf özvegyét.
    • Pünkösdhétfőn a Szent Erzsébet ereklyét reggel 9-kor helyezzük ki az ereklyetartóra. A szentmisét megelőzően 9-től fél 11-ig közös imádság, éneklés lesz az ereklye előtt.
    • A pünkösdhétfői ünnepi szentmise a Bazilikában lesz fél 11.-kor. Az ünnepi szentmisét és körmenetet vezeti: Dr. Seregély István érsek úr, akit pappá szentelése gyémánt jubileuma alkalmából is köszöntünk.
    • A szentmise után kerül sor – alkalmas idő esetén – a körmenetre. A pünkösdhétfői bazilikai ünnepség hétfőn délután 3.-kor litániával ér majd véget.
    • Pünkösdhétfőn délután 5-kor lesz szentmise a szokás szerint a várbeli Szent Erzsébet kápolnában.
  • Pénteken este a szentmise után csendes szentségimádás lesz este 8-ig.
  • Szeretetláng lelkinapot tartanak a héten, szombaton, Hollóházán a Szent László templomban, de. 9. órától. Részletes program a hirdetőtáblán olvasható.