Hirdetések

Bérmálás a bazilikában

sp_bermalas

Urunk mennybemenetelének ünnepén Dr. Seregély István ny. egri érsek látogatott el bazilikánkba. A főpásztor szívesen fogadta egyházközségünk meghívását, hiszen korábban minden pünkösdi ünnepen visszatérő vendége volt a városnak. S bár látogatása idén megelőzte a Pünkösdöt, a szentmisében a Szentlélek kiáradásáért és ajándékaiért imádkozott a hívekkel egyetemben. Tette mindezt azért, mert 24 fiatal kérte a bérmálás szentségének kiszolgáltatását. Bízunk benne, hogy a végzős általános iskolás diákok, a Lélek erejével eltelve, építő kövei lesznek az egyháznak. Ahogy a nyugalmazott főpásztor a szentmisében kérte a hívek imáját, úgy buzdítok minden kedves olvasót, hogy ezekben a hetekben kísérjük imáinkkal az egyházmegye bérmálkozóit. S egyben köszönjük a lelkipásztorok és katekéták áldozatos munkáját a fiatalok szentségre készítésében. A sárospataki bérmálkozók felkészítésében Léka Andrea hitoktató és Vadászi László káplán atya vett részt.

Bérmálkozóink névsora:

Balogh András, Balogh Lilla Ágnes, Batta Gergő, Boros Bálint, Braun Ádám, Braun Bence, Burger Virág, Emri Stefánia, Éva Gábor, Gál Panna, Galgovics Ivett, Galgovics Nikolett, Hardon Réka, Hochvárt Benjámin, Homolya Boglárka, Homolya Kamilla, Homolya Margaréta, Kiss László Kornél, Kondor Dániel, Matisz Blanka, Molnár Enikő, Tóth Fanni, Veréb Szabolcs, Vinkler Viktória Katalin.