Évközi 21. vasárnap

  • A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja szeretettel hívja a kedves testvéreket a kedden 11 órakor kezdődő Érseki szentmisére, melynek keretében a Szent Erzsébet Apostoli Közösség új tagjai tesznek fogadalmat. A szentmisét követően Érsek úr megáldja a Nővérek által épített Boldog Mária Lujza vendégházat.
  • Kedden az esti szentmise után Szent Erzsébet litániáját imádkozzuk.
  • Csütörtökön az egri bazilikában lesz az egyházmegyei tanévnyitó a pedagógusok számára. Imáinkkal kérjük mindnyájukra Isten gazdag áldását.
  • Pénteken az esti szentmisét követően 20 óráig csendes szentségimádást tartunk.
  • A Szent Erzsébet Társaság zarándokutat szervez Szent Erzsébet nyomában, szeptember 26- 30. között. Bővebb tájékoztatót a hirdetőtáblán olvashatunk valamint a Társaság tagjaitól kaphatunk. Jelentkezni a Szent Erzsébet Házban lehet.
  • A bazilikába szeretnénk kivetítőt elhelyezni, amihez kérjük a Hívek nagylelkű adományait, amit a hátsó perselybe helyezhetnek el. Az elmúlt két héten 162 ezer forint adomány folyt be. Köszönjük szépen.
  • Már most hirdetjük, hogy augusztus 29-én tartjuk a bazilika nyár végi búcsúját Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepéhez kötődően. Erre az alkalomra meghívtuk a Zemplén-Abaúj Főesperesség papjait. 10.30-kor kezdődik a szentmise, a kedves híveket is várjuk, hogy együtt imádkozhassunk.