Eredmény(ek) 41 mutatása
Hirdetések

Advent 4. vasárnapja

Karácsony ünnepén Urunk Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Karácsony első napján – a régi egyházmegyei hagyományt követve – a persely adományokat az Egri Érseki Papnevelő Intézet működésének támogatására, a papnevelésre gyűjtjük. Karácsony második napján is ünnepi  rend  szerint kezdődnek a szentmisék a Bazilikában. Karácsony másnapján – kedden – Végardón a görög katolikus templomban római szertartású szentmisét …

Hirdetések

Advent 2. vasárnapja

• Advent az Úr születésére és a vele való végső találkozásra történő előkészület megszentelt időszaka. Alkalmat kínál számunkra Isten és embertársainkkal való kapcsolatunk átgondolására, a hit és a szeretet cselekedeteiben való elmélyülésre valamint a bűnbánatban a lelki megújulásra. Már a kezdetektől éljünk a gyónási lehetőségekkel. • Adventi reggelen 6:00 órára roráte misére és közös zsolozsmára …

Hirdetések

Évközi 32. vasárnap

Hétfőn reggel 8:00 órától 16:30-ig szentségimádást tartunk a bazilikában. 16:00 órakor zenés áhítat kezdődik. Az esti szentmisét követően tartjuk az Egyházközség Képviselőtestületének soron következő ülését tartjuk. Kedden a Szent Erzsébet Nővérek Kongregáció alapítójára emlékezünk. 16:15-től rózsafüzért imádkozunk, majd Boldog Mária Lujza ereklye közelében a litániáját. 17:00 órai szentmise főcelebránsa Varga András olaszliszkai plébános. Csütörtökön a …

Hirdetések

Évközi 31. vasárnap

Ma délután 16:00 órakor kezdődik a Rózsafüzét társulat november havi imaórája és a titokcsere, Majd Jézus Szíve litániát imádkozzuk szentségkitétellel. Hétfőn reggel 8:00 órától 16:30-ig szentségimádást tartunk a bazilikában. 16:00 órakor zenés áhítat kezdődik. Hétfőn a plébánián 18:00 órakor az elsőáldozásra készülő hittanosok szüleinek tartunk szülői értekezletet. Kedden 10:00 órától a Szent Erzsébet Katolikus Általános …

Hirdetések

Évközi 30. vasárnap

A Szent Erzsébet Nővérek sárospataki közösségbe új nővér érkezett. Az egyházközség hívei nevében szeretettel köszöntöm Paulina Mozeiko nővért, aki Fehéroroszországban született,  Litván állampolgár és a nővérek potzdani kolostorából érkezett. Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje további életét, érezze otthon magát Szent Erzsébet szülővárosában. Hétfőn reggel 8:00 órától 16:30-ig szentségimádást tartunk a bazilikában. 16:00 órakor zenés áhítat …

Hirdetések

Évközi 29. vasárnap

AZ OKTÓBERI RÓZSAFÜZÉRT MINDEN NAP AZ ESTI MISE UTÁN IMÁDKOZZUK. KÉRJÜK A KEDVES TESTVÉREKET, HETENTE LEGALÁBB EGY-EGY ALKALOMMAL KAPCSOLÓDJANAK BE A KÖZÖS IMÁDSÁGBA. A józseffalvai kápolnában mindennap 16:00 órakor kezdődik az októberi ájtatosság. Hétfőn elmarad a szokásos szentségimádási nap. Kedden 9.00 órakor a Nővéreknél tartják a Boldog Mária Lujza csoport találkozója. Kanyzia nővér várja a …

Hirdetések

Évközi 28. vasárnap

AZ OKTÓBERI RÓZSAFÜZÉRT MINDEN NAP AZ ESTI MISE UTÁN IMÁDKOZZUK. KÉRJÜK A KEDVES TESTVÉREKET, HETENTE LEGALÁBB EGY-EGY ALKALOMMAL KAPCSOLÓDJANAK BE A KÖZÖS IMÁDSÁGBA. A józseffalvai kápolnában mindennap 16:00 órakor kezdődik az októberi ájtatosság. Hétfőn reggel 8.00 órától 16.30-ig szentségimádást tartunk a bazilikában. 00 órakor zenés áhítat kezdődik. Kedden00 órakor a Nővéreknél tartják a Boldog Mária …

Hirdetések

Magyarok Nagyasszonya

OKTÓBER 1-TŐL A  BAZILIKÁBAN AZ ESTI SZENTMISÉK 17:00 ÓRAKOR KEZDŐDNEK VASÁRNAP  ÉS HÉTKÖZNAP  EGYARÁNT. A VASÁRNAP DÉLELŐTTI MISÉK IDŐPONTJA NEM VÁLTOZIK. AZ OKTÓBERI RÓZSAFÜZÉRT MINDEN NAP AZ ESTI MISE UTÁN FOGJUK IMÁDKOZNI. A józseffalvai kápolnában minden nap 16:00 órakor kezdődik az októberi ájtatosság. Hétfőn reggel 8:00 órától 16:30-ig szentségimádást tartunk a bazilikában. 16:00 órakor zenés …

Hirdetések

Évközi 26. vasárnap

OKTÓBER 1-TŐL A  BAZILIKÁBAN AZ ESTI SZENTMISÉK 17:00 ÓRAKOR KEZDŐDNEK VASÁRNAP  ÉS HÉTKÖZNAP  EGYARÁNT. A VASÁRNAP DÉLELŐTTI MISÉK IDŐPONTJA NEM VÁLTOZIK. AZ OKTÓBERI RÓZSAFÜZÉRT MINDEN NAP AZ ESTI MISE UTÁN FOGJUK IMÁDKOZNI. Ma az esti  rózsafüzér  után lesz a társulat szeptember havi titokcseréje. A józseffalvai kápolnában mindennap 16:00 órakor kezdődik az októberi ájtatosság. Hétfőn reggel …