Évközi 18. vasárnap

  • Szűcs Gyula káplán atya augusztus 1-től Borsodbótán folytatja lelkipásztori szolgálatát. Köszönjük Gyula atya 3 éven át tartó szolgálatát, Isten áldását kérjük további munkájára.
  • Jövő vasárnapi szentmiséken mutatkozik be Bakos Tamás újmisés atya.
  • Augusztus elsején hétfőn 19 órakor képviselő testületi gyűlést tartunk.
  • Július 26-án kedden  Szent Anna és Szent Joachim Jézus nagyszüleinek ünnepén kilenced kezdődött Szent Anna tiszteletére. A kilencedet továbbra is az esti szentmise után imádkozzuk. A kilenced utolsó napja szerda. Várjuk Szent Anna tisztelőit.
  • Első csütörtök következik, mely Vianney Szent János Mária áldozó pap az isteni irgalmasságot közvetítő szent napja. 1/4 6-tól szentségimádás végzünk papi és szerzetesi hivatásokért. Ugyanazon szándékra ajánljuk fel a szentmisét.
  • Pénteken Szűz Mária római főtemplomának, Havas Boldogasszonynak ünnepét tarjuk. A római Maria Maggiore Havas Boldogasszony oltárképének másolata ékesíti főoltárunkat. Az ünnepi szentmise kezdődik 18 órakor.  
  • A ránk következő péntek egyben első péntek, Jézus Szentséges Szívének napja. Délelőtt látogatjuk meg otthonukban idős és beteg testvéreinket, amikor szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulhatnak. Az esti szentmise után a Jézus szíve litániát imádkozzuk majd szentségimádást tartunk 20 óráig.
  •  Szombaton Urunk Színeváltozásának az ünnepe, mely egyben a hónap első szombatja, a Fatimai jelenések emléknapja. A Bazilikában Fatimai imanapot tartunk,  ¾ 8-tól rózsafüzért imádkozunk elmélkedéssel. A Szűzanya közbenjárását kérjük megtérésért és a világ békéjéért, majd fél 9-től szentmisét végzünk. Lehetőség van szentgyónás végzésére. Szeretettel várjuk a környékbeli híveket is.
  • A Bazilikában szeretnénk az énekek szövegének láthatását biztosító kivetítőt vásárolni. Ehhez várjuk a kedves hívek adományait. Adományaikat a hátul erre kijelölt perselybe helyezhetik el.